2012. október 30., kedd

Ajakápolók összehasonlítása

Beköszöntött a tél szinte tegnap reggel, ezt a bőrünk is hamarosan észleli, ezért itt az ideje a jól hidratáló kézkrémeknek, testápolóknak és az ajakbalzsamoknak. Utóbbiról hoztam most egy bejegyzést.



Labello HidroCare: Régen nagyon szerettem a Labellokat, szinte gyűjtögettem őket. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy többet ártanak mint használnak. Azóta egyet sem vettem, ez az utolsó darab, de gondoltam beveszem az összehasonlításba, hiszen sokan használják még a mai napig. Ha bekenem vele a szám, másnapra még rosszabb lesz mint előtte, szóval nálam ez 5/1. Ár: 600 forint kb.


Blistex: Ez egy ízesített kis csoda, nagyon finom málnás-limonádés illata és íze van. Elfogyóban volt a Carmexem, ezért vettem, azt hittem ugyanolyan jó. Csalódnom kellett, nekem konkrétan kirepedezett tőle a szám széle, pedig alapjáraton nem annyira kiszáradós a pittyem. Ár: 500 forint körül. Az illat miatt 5/2

Carmex: Januárban vettem és most fogyott el októberben. Egyetlen ajakápoló, amit elhasználtam, nem pedig elhagytam *büszkefej*. Nagyon megszerettem, megkockáztatom, hogy újra is fogom venni. A csomagolását annyira nem szeretem, olyan mintha pillanatragasztó lenne. Ár: 1100.- 5/4.5

Neutrogena intense lip repair: Nem gondoltam volna, hogy majd valami felülmúlja a Carmexet, de ez a termék meglepően jó. A szám széle elég fájdalmasan ki volt repedezve és éjjelre bekentem és reggelre "meggyógyultam", tudtam nagyot ásítani :) Az egyedüli hibája az ára, 15 g 1400 forint, amikor én vettem pont 50%-os kedvezmény volt rá. ( a Carmex 9 g és 1100 forint, tehát így belegondolva nem is olyan vészes a Neutrogena ára ) Érdekes dolog benne, hogy alapvetően elég híg, de felkenés után besűrűsödik az ajkakon. 5/5

Remélem tudtam segíteni. Ti mit használtok ilyenkor a nagy hidegben?

12 megjegyzés:

  1. A labello-val én is így vagyok, olyan mintha valami "drog" lenne a számnak, bekenem, és utána azt veszem észre, hogy fél óráig tök jó, aztán csak még többet és többet kell kenegetni :S
    A blistexet viszont nagyon szeretem, nekem betegségnél ez valami csoda volt.

    VálaszTörlés
  2. Régen én is oda voltam a Labelloért, de ugyan arra a következtetésre jutottam, mint te. Talán még a kék az, amire azt mondom, hogy oké. Viszont nálam a Garnier vált be nagyon, már fél éve csak olyat veszek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Garnieer? Ja igen most jut eszembe, hogy nekik is van ajakápolójuk :) Köszi a tippet

      Törlés
  3. én a carmexre szavazok,nekem egy évig bírta mindennapos használat mellett és ez az egyetlen ami nem szárítja a szám.ha van a közeledben müller legközelebb ott vedd meg,ott 650 forintba kerül!

    VálaszTörlés
  4. nekem a neutrogena van meg, és imááádom♥

    VálaszTörlés
  5. Én is labello mániás voltam :D de csak az íze miatt :D, tényleg semmit nem ér! :) Én Lip Therapy Rózsa és mandulaolajos vazelint használok, még Londonban vettem pár száz forintért, de azóta is ezt használom! :) Nekem nagyon bevált:)

    VálaszTörlés
  6. Én is Carmexet használok már egy ideje, nagyon bevált! Most fog hamarosan elfogyni, kacsintgatok a Neutrogena felé, köszi a leírást! :)

    VálaszTörlés
  7. Én is szintén labello-s voltam, de valahogy az állaga sosem volt az igazi. Nem rég vettem a Carmexet, eddig nem rossz, bár a csomagolása kicsit tényleg visszataszító :D

    VálaszTörlés
  8. a garnier-nek vannak jó ajakápolói :D

    VálaszTörlés
  9. Végre nem én vagyok az egyetlen, akinek a Carmexről pillanatragasztó jut az eszébe! Nekem az jött be a legjobban, elég egy kevés belőle, és 'újra helyreáll a rend'. És elég sokáig kitart, a pici csomagolás ellenére is :)

    VálaszTörlés
  10. Labellóval én is így vagyok :)Én a Garnier ajakápolójára szavazok nekem az gyönyörűen helyrehozta a számat a téli időbe és nem is drága , ha lehetőséged van rá mindenképp próbáld ki :)

    VálaszTörlés